danfejlec.jpg

Első hallásra nem volt több mint egy „szokásos” kiállítás, amikor a feltételek között szerepelt a korhű megjelenés mindenki részére már kezdett jobban hangzani, és amikor láttam a pályáról a fotókat már tudtam nem szokványos rendezvény lesz ez.
Hazudnék ha azt mondanám csak ezért mentem fel Debrecenből, de önmagában már ezért is megérte volna felruccanni.
Tomi barátommal, aki egy White Danuviával (én egy széria feketével) Érdről motoroztunk be a rendezvény színhelyére, még szemerkélt is útközben az eső. Ám ezek hidegen hagytak minket és szerencsére el is állt.
Hamar bejutottunk, ruházatunk megfelelt a kapuőrnek és egyben ennyi volt a belépődíj is.
Felsorakoztunk a pályán és rövid ismertető után már kis csoportokban el is kezdődött a pörgés.

 

 

Hogy milyen volt? Életemben nem „egykerekeztem” és nem volt versenymotorom sem, az én Emergé abroncsaimmal még döntögetni sem szabad, mert eléggé csúsznak. Nos ilyen előélettel nem kapkodtam el, hogy a pálya íves részeire törjek egyből.

 

 

Viszont egy kör után úgy gondoltam a szakma örökké rajtam fog röhögni, ha nem jutok a többiek nyomdokaiba. Akkor inkább egy perec, gondoltam és gyorsítani kezdtem, ez elég mókás kijelentés egy széria Danuvia nyergében. Ám láss csodát nem estem le és gond nélkül lefutottam a bemelegítő köreim. Mint szűz lány az első randi előtt, közben és után, úgy remegtem mikor lejöttem a betonplaccra. Részben még a félelemtől részben viszont már az izgalomtól, hogy mikor lehet újra menni.

 

 

A második körben aztán bátrabban gurultam, még azon is volt időm töprengeni, hogy ezekben a régi hacukákban hogy bírtak létezni a korabeli motorosok.

 

Annyi kört mentünk hogy az ebédünket is lekéstük, de annyira nem érdekelt minket az egész mert éreztük ez a rendezvény arról szól ami a veteránozás lényege. Múltidézés minden szinten.

 

Ezúton köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, hogy ilyen ötletes és színvonalas rendezvényen részt vehettem. Mindezt teljesen ingyen! A korhű ruha pedig maximálisan összehozza a nézelődőt és a résztvevőt.


Üdv: D.Nagy

Az utolsó kép az otexpo.hu tulajdona.Csak azért került fel mert a cikk szerzőét ábrázolja. Ha valamilyen jogokat sértene eltávolítjuk.
admin